|
Talán mindenki emlékszik még a 82'-es Tron filmre, amely nem kis sikert aratott. A cyber világ, amelybe elkalauzoltak minket, egy teljesen új perspektíváját mutatta meg a sci-fi szépségének. A történetből azóta több játék is merített, a legsikeresebb talán a 2003-mas Tron 2.0 volt. És úgy látszik elérkezett az idő, hogy a trónra új király kerüljön. A Tron Evolution az újonnan megjelenő film előzményeit meséli el. Az akciójáték amolyan összekötő kapocsként szolgál a két Tron film között és azt mutatja be, hogy hogyan került csapdába Kevin Flynn és hogyan alakult, fejlődött a Tron az évek során. A játékos Anon (az "Anonymus" rövidítése) karakterében juthat be a világba, ami egyébként egy program, melyet Flynn írt.
Ebben a részben a Prince of Persia és Mirror's Edge megoldásai köszönnek vissza, hiszen Anon parkour mozdulatokkal rohan át a városon, mely egyébként nagyon látványosan lett megcsinálva. Anon sprintel, falon fut és hatalmasakat ugrik, de ugyanerre Quorra is képes. Ellenfelünk ráadásul újabb programokat generál, melyek megpróbálnak eltántorítani minket eredeti szándékunktól.
Itt mutatkozik be a látványos harcrendszer, mely a beszámoló szerint nagyon hangulatos és élvezetes lett. Anon két támadással rendelkezik: egy közelre ható ütéssel és kedvenc frizbijével, mellyel távolabbi ellenfeleket sebesíthet meg. Minden elhullott ellenség után tapasztalati pontokat kapunk, melyekkel fejleszthetjük támadásainkat.
Bővebb leírás az SG.hu-n található.
Védelem: Securom (crack) Release nagysága: 7.25 GB Release neve: Tron.Evolution-RELOADED Fájl neve: rld-tron
Tron Evolution gépigény: OS: Windows 7/Vista SP2/XP SP3 processzor: 3.0 GHz Intel Pentium D processzor vagy AMD Athlon 64 X2 3800+ memória: 1.5 GB RAM (Windows 7 / Vista) / 1.0 GB RAM (Windows XP) HDD: 10 GB szabad merevlemez-terület videokártya NVIDIA 8800 GT vagy jobb, ATI Radeon HD 3870 vagy jobb Integrált (alaplapi) videokártyák NEM támogatottak (pl.: Intel integrált 8xx/9xx sorozat, SiS és S3 sorozat, ATI Mobility Radeon 7500 & X1300 nem támogatottak) A termék aktiválásához internetkapcsolat szükséges.
Hivatalos oldal
Címkék:jatek , letoles , tron evolution , tron evolution reloaded , tron evolution trailer , tron jatek
|
Csernák Gábor üzenete:
2012-02-25 17:53:30